fbpx

ALAPÍTÓINK

BALOGNÉ LALITY ÁGOTA

Balogné Lality Ágota vagyok, három csudaszép szőke, kékszemű gyermek édesanyja. 
Fiam, Máté, halmozottan sérült. Extrém koraszülöttként született, 23 hétre, 550 grammal. Ikertestvérét, Ádámot, 10 hónaposan veszítettük el.

Fiaim születésével egy pillanat alatt egy olyan világba csöppentünk, aminek a létezéséről nem is igen tudtunk. Egy olyan világba, ami elsőre tele van szomorúsággal, fájdalommal, bánattal, kétséggel és ezer kérdéssel. Kis idő múlásával viszont az ember rájön, hogy ebben a világban is van mosoly, rengeteg öröm és boldogság, az elért sikerek miatti büszkeség és végtelen szeretet.

Máté 6 hónaposan jöhetett haza a kórházból és gyakorlatilag az első naptól fogva fejlesztésről-fejlesztésre, terápiáról-terápiára járunk. Mindig megpróbáltuk, és megpróbáljuk ma is, az adott helyzetből kihozni a legjobbat. A hosszú évek alatt rájöttünk arra, hogy Máté fejlesztése akkor a leghatékonyabb, ha az egyéni igényeire van szabva és akkor tudunk bármilyen apró pozitív változást elérni, ha ezerszer/milliószor gyakoroljuk.

Egy iskola gondolata az elmúlt évek alatt többször felmerült bennem, de csak 2017 szeptemberében kezdett igazából körvonalazódni a megvalósíthatósága. Egy olyan intézményről álmodtam, ahol a gyermek az első és legfontosabb, ahol az őt segítő tanárok nem egyenként, hanem együtt, egy csapatként dolgoznak azért, hogy Máté és sorstársai önmagukhoz mérten a legmagasabb szintre jussanak el. Egy olyan intézmény, ahol ép és sérült gyermekek együtt és mégis külön tudnak tanulni, de megismerhetik egymást, tanulhatnak egymástól. 

Ezért az elmúlt időszakban elindultunk és hajthatatlanul kitartunk alapítótársammal és barátainkkal, hogy gyermekeinknek létrehozzunk egy ilyen intézményt. Mára sikerült!

HEGEDŰS-GYENGE HAJNALKA

Hegedűs-Gyenge Hajnalka vagyok. 2011-ben kerültem bele abba a világba, amiről Ágota korábban írt. Sokan mondják, hogy nem tudnák csinálni a helyünkben a speciális igényű gyermekek nevelését (SNI), és valóban le a kalappal előttünk. Alapvetően azt gondolom, hogy senki nem erről álmodik, de ha a helyzet így hozza, mindenki erőn felül képes teljesíteni, és olyan dolgokat tud magából kihozni, amiről korábban álmodni sem mert. Ezek messze nem hőstettek, csupán a helyzethez való alkalmazkodás, melyet - mint mindent az életben - úgy érdemes csinálni, hogy megtaláljuk benne az örömöt. Egy speciális helyzetű gyermek ugyanannyi örömmel jár, mint ép társai, sőt... Különösen szerencsém van, mert Bendegúz a lehető legjobbfej gyerek, hihetetlen humorral és életkedvvel.

Tagadhatatlanul rengeteg nehézségben, szívszorító időszakban is volt részünk, melyet nem tudtunk befolyásolni. Mikor elérkezett az intézményesítés időszaka, végigjártuk a lehetséges iskolákat. Hazánkban az ép gyermekek oktatásában is vannak nehézségek, sérült társaiké pedig még nagyobb problémákkal küzd. Kevés az intézmény, kevés a speciális pedagógus, és egyre növekszik az SNI-s diákok száma. Mindezek mellett - részben anyagi okok miatt - kevés fejlesztésben részesülnek az amúgy, remekül fejleszthető gyerekek.

Evégett, hosszas utat végigjárva döntöttünk úgy, hogy ha már tudunk tenni érdemben gyermekeink sorsát illetően, megpróbálunk megoldást találni nemcsak saját csemetéinknek, hanem annyinak, amennyinek csak lehet.

Mára kijelenthetem, hogy a világ legjobb állása az enyém! Olyan motivációm van, aminél erősebbet nem tudok elképzelni. Úgy tekintek a problémákra, mint megoldandó feladatokra, és a legszárazabbnak tűnő munkafolyamatnál is azt érzem, hogy gazdagodik a tudásom! Végtelenül boldoggá tesz ez a munka, és leginkább azért, mert reményeink szerint rengeteg gyereknek tudunk ezzel boldog iskoláséveket szerezni, majdan munkahelyet és lakhatást teremteni.

Ha álmaink célba érnek, már megélte élni!

Back to top